1. BEVEZETŐ
A webshopban minden látogató regisztráció nélkül kereshet, válogathat az általunk kínált termékek között, illetve megismerheti azok jellemzőit. Megrendeléshez minden esetben regisztráció, illetve bejelentkezés szükséges.
Kérjük, amennyiben vásárlója, aktív felhasználója kíván lenni web áruházunknak, úgy figyelmesen olvassa el Általános Szerződési Feltételeinket (továbbiakban: ÁSZF), és ezt követően kizárólag abban az esetben vegye igénybe szolgáltatásainkat, amennyiben annak valamennyi pontjával egyetért, azokat önmagára nézve kötelező érvényűnek ismeri el. A webáruház használatának megkezdésével az ÁSZF-ben rögzítetteket elfogadja.
Az ÁSZF alapján, a webáruház útján megkötött szerződés kizárólag elektronikus formában jön létre, iktatásra nem kerül, a későbbiekben nem kereshető vissza, magatartási kódexre nem utal. A Megrendelő megrendelés során a Dr. Schumacher – Sz&T Magyarország Kft.-vel kerül szerződéses jogviszonyba.
A szerződés a szolgáltatások kölcsönös teljesítésével megszűnik.
Az ÁSZF-ben nem szabályozott kérdésekre a hatályos magyar jogszabályok – különösen a Polgári törvénykönyvről szóló 2013. évi V. tv., a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II.26.) Kormányrendelet, és az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. tv. – rendelkezései irányadóak. A kötelező jogszabályi rendelkezések a Felekre minden további kikötés nélkül irányadóak.
A jelen ÁSZF 2014. október 1. napján lép hatályba, és visszavonásig, illetve módosításig érvényes. Üzemeltető jogosult az ÁSZF egyoldalú módosítására, melyről legalább az új szabályozás hatályba lépése előtt 10 nappal értesíti a Felhasználókat a webáruház oldalain.
A webáruházban megjelenő tartalmak vagy azok bármely részletének letöltése, elektronikus tárolása, feldolgozása és értékesítése az Üzemeltető írásbeli hozzájárulása nélkül tilos.
A webáruház működésével, megrendelési- és szállítási feltételekkel, folyamatokkal kapcsolatosan felmerülő kérdései esetén elérhetőségeinken állunk szíves rendelkezésére!
Webáruház üzemeltetőjének adatai:
Cégnév: Dr. Schumacher – Sz&T Magyarország Kft.
Székhely (levelezési cím): 1116 Budapest, Kondorosi út 3.
Adószám: 11978534-2-43
Cégjegyzékszám: Cg.01-09-860436
Nyilvántartást vezető Cégbíróság: Fővárosi Törvényszék Cégbírósága
Szerződés nyelve: magyar
Elektronikus elérhetőség: info@drschumacher.hu
Képviselő: Túri Gábor ügyvezető
Telefonszám: +36 (1) 278 08 37 - nem emelt díjas hívás
Telefax: +36 (1) 278 08 38
Üzemeltető a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság által vezetett adatvédelmi nyilvántartásban az alábbi adatokkal szerepel:
Adatkezelés megnevezése | Adatkezelés nyilvántartási száma |
---|---|
webáruház üzemeltetéséhez kapcsolódó adatbázis kezelése | NAIH-73685/2014 |
hírlevél küldése céljából kezelt adatbázis | NAIH-73686/2014 |
direkt marketing | NAIH-73687/2014 |
adatbázis építése | NAIH-73688/2014 |
2. MEGVÁSÁROLHATÓ TERMÉKEK, SZOLGÁLTATÁSOK
Webáruházunkban Ön a Dr. Schumacher Sz&T-Magyarország Kft. által forgalmazott, a Dr. Schumacher GmbH által gyártott fertőtlenítőszereket, adagolókat, stb., DomaClean tisztítószereket (egyéb termékek) vásárolhatja meg, melyek alkalmasak akár egészségügyi-, akár oktatási intézmények, valamint irodák, lakások, stb. fertőtlenítésére, takarítására, tisztántartására.
Megvásárolhatók továbbá a MaiMed GmbH által gyártott kötszerek, ragtapaszok, kötésrögzítők, pólyák, különböző típusú egyszer használatos kesztyűk (vizsgáló, műtéti, egyéb), egyszer használatos védőeszközök (maszkok, lábzsákok, kötények), vattatermékek (mull- és vlies kompressziók).
A webáruházban az alábbi termékkategóriák találhatók:
- humánegészségügy
- állategészségügy
- Kesztyű, kötszer, védőruha
- takarítás/higiénia
Webáruházunkon keresztül Ön azokat a termékeket tudja megvásárolni, amely mellett megtalálhatóak a termékadatok, és a vásárlást jelző kosár ikon. Amennyiben a honlapunkon olyan terméket talál, amely webáruházunkon keresztül nem érhető el, kérjük, hogy a „visszahívást kérek”-gombon keresztül küldje el érdeklődését kollégáink részére, akik egyeztetés céljából felveszik Önnel a kapcsolatot.
A webáruházban feltűntetett árak bruttó árak, 27%-os ÁFA tartalommal. Az árak a házhozszállítás díját, valamint utánvétes fizetési mód esetében az utánvételi díjat nem tartalmazzák.
A csomagolás díja nem kerül felszámításra.
A webáruházban szereplő termékek kizárólag on-line rendelhetők. A megrendelt termékeket házhoz szállítjuk, illetve lehetőség van azok személyes átvételére is 1116 Budapest, Kondorosi út 3. szám alatt található székhelyünkön, munkanapokon 8:00 – 16:00 óra között.
3. RENDELÉSI, VÁSÁRLÁSI INFORMÁCIÓK
Megrendelését regisztrációval, illetve regisztráció nélkül is lehetősége van elküldeni. Regisztrációt követően a későbbi megrendelések során elegendő a kosár tartalmának összeállítása, a számlázási- és szállítási adatokat (amennyiben azok megegyeznek a korábban megadott adatokkal) nem kell ismételten megadnia.
Felhívjuk figyelmét, hogy a regisztráció, illetve az egyes adatok megadása során kiemelten figyeljen az adatok pontosságára, mivel azok alapján kerül kiszámlázásra, valamint szállításra a megrendelt termék.
A rendelés menete
- Válassza ki a keresett terméket. A termék alatt található „részletek/vásárlás” gombra kattintva megismerheti a termékről készült részletes tájékoztatót, illetve kiválaszthatja az adott termék megvásárolni kívánt kiszerelését, valamint darabszámát.
- A „kosár” gombra kattintva helyezze kosarába a kiválasztott mennyiséget.
A képernyő alján megjelenő információs-sávban láthatja a kosarába helyezett termékek számát, illetve ugyanitt megtekintheti a kosár teljes tartalmát.
A kosár megtekintését követően lehetősége van a mennyiségek módosítására, illetve az esetleges törlésre.
Amennyiben a kosár megtekintését követően újabb termékeket kíván a kosarába helyezni, úgy válassza a „Vissza” gombot. A kosár megtekintése nélkül is tovább folytathatja a vásárlást. Ebben az esetben a termékkategóriák között keresse meg a további megvásárolni kívánt termékeket. Az újabb termékek, illetve azok mennyiségének kiválasztásával a kosár tartalma automatikusan frissül.
A termékek kiválasztásának befejeztével, a mennyiségek ellenőrzését követően adja meg adatait. Felhívjuk figyelmét, hogy az egyes adatok megadása során kiemelten figyeljen azok pontosságára, mivel azok alapján kerül kiszámlázásra, valamint szállításra a megrendelt termék! - Amennyiben webáruházunkban valamelyik termékre vonatkozóan akciós ár kerül megadásra, akkor a kosárban a „Kedvezmények” sorban jelenik meg a listaár és az akciós ár közötti különbözet.
- Amennyiben megrendelésével kapcsolatban bármilyen megjegyzése, kérése, kérdése van, úgy azt kérjük, jelezze az adatok megadását követően a „Megjegyzés” rovatban!
- Vásárlási feltételeink, és az ÁSZF rendelkezéseinek megismerését igazolja az adatok megadását követően.
- Az adatok mellett, a képernyő jobb oldalán láthatja megrendelésének bruttó (27%-os ÁFÁ-t is tartalmazó) – a szállítási és esetleges utánvételi díjat nem tartalmazó – végösszegét.
Amennyiben a termékek futár általi kiszállítását kéri, úgy annak költsége is Önt terheli. A házhoz szállítást Társaságunk szerződéses partnere, a DPD Hungária Kft. (1158 Budapest, Késmárk u. 14/B.) végzi a jelen ÁSZF-ben található díjtáblázatban rögzített díjak alapján. Utánvétes fizetés esetén Megrendelőt terheli az utánvét díja is. Az utánvét díj mértékét megtalálja a jelen ÁSZF 5. pontjában feltűntetett táblázatban. - Amennyiben meggyőződött róla, hogy adatai, valamint megrendelése megfelelően kerültek rögzítésre, és további termékeket nem kíván megvásárolni, úgy kattintson a képernyő jobb alsó sarkában látható „Vásárlás folytatása” gombra.
- A megrendelés elküldését megelőzően ellenőrizheti adatait, valamint a megrendelni kívánt termékeket és azok mennyiségét. Amennyiben az adatok kapcsán bármilyen javításra van szükség, kattintson a képernyő bal alsó sarkában található „Vissza” gombra!
Az adatok és a végösszeg felett található összesítő listában még lehetősége van a mennyiségek módosítására, egyes termékek esetleges törlésére! Ilyen esetben a rendszer automatikusan visszaugrik az előző képernyőre, így a javítást követően ismét a „Vásárlás folytatása” gombra kell kattintani. - Amennyiben meggyőződött róla, hogy valamennyi adat helyesen került rögzítésre, és kizárólag az Ön által megrendelni kívánt termékek szerepelnek az összesítő listán a megfelelő mennyiségben, akkor erősítse meg, hogy az ÁSZF rendelkezéseit, valamint a vásárlási feltételeket megismerte, és kattintson a „Fizetési kötelezettséggel járó megrendelés” gombra!
- A vásárlás befejezését követően megrendeléséről automatikus visszaigazoló e-mailt kap, amelyben szereplő link segítségével megerősítheti megrendelését. Amennyiben az e-mail-ben foglaltak alapján megrendelése 48 órán belül Ön által nem kerül megerősítésre, úgy azt rendszerünk nem rögzíti, így nem kerül feldolgozásra.
A megerősítő e-mail-nek legkésőbb a vásárlás befejezését követő 15 percen belül meg kell érkeznie az Ön által megadott e-mail címre. Amennyiben erre nem kerül sor, ennek oka lehet postafiókjának telítettsége, vagy a nem megfelelő e-mail cím megadása. Kérjük, amennyiben a fenti okok kizárhatók, de megerősítő e-mailt továbbra sem kap, úgy vegye fel a kapcsolatot Társaságunkkal a jelen ÁSZF-ben, illetve a webshopban megadott elérhetőségeink valamelyikén. - Megrendelése az Ön általi megerősítést követően beérkezik rendszerünkbe, és megkezdődik annak feldolgozása. A megrendelés feldolgozásáról minden esetben tájékoztatást küldünk a feldolgozást követő 4 órán belül. Megrendelése a feldolgozásról szóló tájékoztatás kiküldésével egyidejűleg lép életbe.
- Kérjük, hogy amennyiben a feldolgozásról szóló tájékoztatóban azt észleli, hogy adatai nem helyesen kerültek rögzítésre, vagy azok a megrendelés leadása során helytelenül kerültek megadásra, ezt, valamint a helyes adatokat haladéktalanul szíveskedjen írásban jelezni Üzemeltető részére az info@drschumacher.hu e-mail címen vagy a +36 (1) 278 08 38 faxszámon!
4. MEGRENDELÉSEK FELDOLGOZÁSA, KISZÁLLÍTÁS / ÁTVÉTEL IDŐPONTJA, LEMONDÁS
A rendszerünkbe beérkező megrendelések feldolgozása, beérkezési sorrendben, munkanapokon 8:00 – 16:00 óra között történik. Megrendelés feladására feldolgozási időn kívül is lehetőségük van, ilyen esetben a rendszerbe beérkező megrendelés a beérkezést követő munkanapon kerül feldolgozásra.
Raktáron lévő termékek esetében, utánvétes fizetésnél, a munkanapokon 15:00 óráig beérkező megrendelések kiszállítását a feldolgozásról szóló tájékoztató kiküldését követő 3 munkanapon belül vállaljuk.
Előre utalásos fizetési mód esetén a kiszállítást az Üzemeltető által kiállított számlán szereplő összeg Üzemeltető bankszámla számán történő jóváírását követő 3 munkanapon belül vállaljuk.
Személyes átvétel és készpénzben történő fizetés esetében a feldolgozásról szóló tájékoztatóban értesítjük Önt az átvétel legkorábbi időpontjáról. Amennyiben a megrendelt termékeket személyesen kívánja átvenni, de azok ellenértékét előre utalással téríti meg, úgy a jóváírás megtörténtéről, és az átvétel legkorábbi időpontjáról tájékoztatást küldünk.
Amennyiben a megrendelt termék(ek), vagy azok egy része a megrendelés időpontjában nincsen(ek) készleten, úgy erről a tényről, valamint a kiszállítás, illetve személyes átvétel várható időpontjáról minden esetben a feldolgozást követő 4 órán belül telefonon vagy elektronikus úton tájékoztatjuk Megrendelőt. Elektronikus úton küldött értesítés esetén a PDF-formátú tájékoztató „Hivatkozás” rovatában található a kiszállítási / átvételi időpontra vonatkozó információ.
A megrendelés részletekben való teljesítése kizárólag a Megrendelővel történt előzetes egyeztetés alapján történik!
Üzemeltető fenntartja a jogot a már visszaigazolt megrendelések esetleges visszautasítására. Ilyen esetben, amennyiben a Megrendelő a fizetési módok közül az előreutalás lehetőségét választotta, úgy részére az általa megfizetett teljes összeget visszautaljuk.
A termékek adatlapján szereplő képek a valóságostól eltérhetnek, azok esetenként csak illusztrációként szolgálnak!
A megrendelés lemondására kizárólag olyan formában van mód, ha az Üzemeltető által küldött visszaigazoló e-mailben szereplő link segítségével 48 órán belül nem erősíti azt meg.
5. FIZETÉSI MÓDOK
Megrendelése leadásakor választhat utánvétes-, előreutalásos (átutalás/pénztári befizetés)-, valamint készpénzes fizetési módok között.
Amennyiben utánvétes fizetési módot választ, és házhoz szállítást kér, úgy a termékek vételárát, valamint a házhoz szállítás-, és az utánvét díját a futár részére kell kifizetnie, a csomag átvételének időpontjában.
Amennyiben előreutalásos fizetési módot választ, és házhoz szállítást kér, úgy a termékek vételárát, valamint a házhoz szállítás díját köteles az Üzemeltető által az Ön részére elektronikus formában megküldött számlán szereplő számlaszámra történő átutalással vagy pénztári befizetéssel teljesíteni. Kérjük, hogy előre utalás esetén az utalás „Közlemény” rovatában szíveskedjen feltüntetni a számla sorszámát!
Házhoz szállítás esetén a papíralapú számlát a csomag tartalmazza.
Személyes átvétel esetén lehetősége van a vételár csomag átvételekor történő kiegyenlítésére, illetve ebben az esetben is választhatja az előreutalásos fizetési módot.
Személyes átvétel esetén a számlát az átvétel során kézhez kapja.
6. HÁZHOZ SZÁLLÍTÁSSAL KAPCSOLATOS INFORMÁCIÓK
A megrendelt termékek kiszállítását a DPD Hungária Kft. végzi. A csomagok kiszállítása munkanapokon 08 - 18 óra között történik. Kérjük, hogy szállítási címként minden esetben olyan címet adjon meg, amelyen a fent jelölt időpontban elérhető, a küldeményt át tudja venni.
Át nem vett, visszaküldött csomagok esetében a ki- és visszaszállítás költsége is Megrendelőt terheli.
Át nem vett, visszaküldött csomag ismételt kiszállítását kizárólag a teljes vételár, valamint a felmerülő szállítási költségek előre történő átutalása esetén vállaljuk.
Kérjük, hogy a csomagot a futár jelenlétében nyissa ki, ellenőrizze annak tartalmát, valamint az abban található termékek csomagolásának sértetlenségét. Amennyiben mennyiségi kifogása van, vagy a termék(ek) csomagolásán sérülést észlel, úgy kérje jegyzőkönyv felvételét, s a csomagot ne (vagy csak saját felelősségre) vegye át.
A házhoz szállítást a DPD Hungária Kft. az alábbi díjtáblázatban feltüntetett díjak (házhoz szállítás díja + utánvét esetén utánvét díj) alapján végzi:
Csomag tömeg | Szállítási díj |
---|---|
0,1 - 3 kg | 1 504 Ft |
3,1 - 5 kg | 1 773 Ft |
5,1 - 10 kg | 1 911 Ft |
10,1 - 15 kg | 2 049 Ft |
15,1 - 20 kg | 2 187 Ft |
20,1 - 25 kg | 2 593 Ft |
25,1 - 31,5 kg | 3 138 Ft |
31,6 - 50 kg | 4 780 Ft |
Áru utánvét összege | Utánvét díj |
---|---|
1 - 50.000 Ft | 508 Ft |
50.0001 - 100.000 Ft | 1 016 Ft |
100.001 - 300.000 Ft | 1 905 Ft |
300.001 - 500.000 Ft | 3 810 Ft |
A kiszerelés űrmértéke és tömege hozzávetőlegesen 1:1 arányban áll egymással (1 l ≈ 1 kg)
Bruttó 35.000,-Ft feletti rendelés esetén a szállítási díjat Üzemeltető átvállalja.
A szállítási díj üzemanyagfelárat tartalmaz, melynek nagysága közvetlenül a gázolajnak a NAV által megállapított átlagárától (www.nav.gov.hu) függ. A jelenlegi díjak 440,-Ft-os gázolaj árig érvényesek.
7. SZAVATOSSÁG
A. Kellékszavatosság
Az Üzemeltető hibás teljesítése esetén a Megrendelő, Dr. Schumacher – Sz&T Magyarország Kft.-vel szemben kellékszavatossági igényt érvényesíthet.
Megrendelő kellékszavatossági igénye alapján:
- kijavítást vagy kicserélést igényelhet, amennyiben az általa választott kellékszavatossági jog teljesítése nem lehetetlen, illetve – a másik kellékszavatossági igény teljesítésével összehasonlítva – nem jár az Üzemeltető részére aránytalan többletköltséggel.
- az ellenszolgáltatás, azaz a vételár arányos leszállítását kérheti, a hibát a kötelezett költségére maga kijavíthatja vagy mással kijavíttathatja, vagy a szerződéstől elállhat, ha a Megrendelő a kijavítást, kicserélést nem kérte vagy nem kérhette, a kötelezett a kijavítást vagy a kicserélést nem vállalta, e kötelezettségének ésszerű határidőn belül nem tud eleget tenni, vagy ha a Megrendelőnek a kijavításhoz vagy kicseréléshez fűződő érdeke megszűnt.
Megrendelő a választott kellékszavatossági jogáról másikra térhet át.
Kérjük, hogy az Önök által észlelt hibát szíveskedjenek elérhetőségeinken haladéktalanul, fogyasztónak minősülő nem később, mint a hiba felfedezésétől számított kettő hónapon belül - lehetőség szerint írásban – jelezni!
Üzemeltető a bejelentést követő 3 (három) munkanapon belül tájékoztatja Megrendelőt szavatossági igényének érvényesíthetőségéről.
Üzemeltető a kicserélést, kijavítást a hiba bejelentésétől számított 15 napos határidőn belül, a Megrendelő érdekeit kímélve végzi el. Amennyiben Üzemeltető a fenti határidőben kötelezettségének bármilyen okból eleget tenni nem tud, úgy arról még a határidő letelte előtt tájékoztatja Megrendelőt.
A szerződés teljesítésétől számított hat hónapon belül – amennyiben Megrendelő igazolja, hogy a terméket Üzemeltető értékesített részére – a kellékszavatossági igény érvényesítésének a hiba bejelentésén túl nincs egyéb feltétele. A szerződés teljesítésétől számított hat hónap elteltével Megrendelőt terheli annak bizonyítása, hogy a felmerült hiba már a teljesítés időpontjában is fennállt.
A kellékszavatossági igény a teljesítéstől számított 1 év alatt évül el. Amennyiben a Megrendelő a Polgári törvénykönyvről szóló 2013. évi V. tv. (Ptk.) rendelkezései alapján fogyasztónak minősül, úgy kellékszavatossági igénye a teljesítéstől számított 2 év alatt évül el.⃰
A kellékszavatossági kötelezettség teljesítésével kapcsolatos költségek Üzemeltetőt terhelik.
Amennyiben Megrendelő – anélkül, hogy erre Üzemeltető okot adott volna, vagy az indokolt lett volna – a választott kellékszavatossági jogáról másikra kíván áttérni, úgy az azzal járó költségeket köteles Üzemeltető részére megtéríteni.
B. Termékszavatosság
Amennyiben a Ptk. rendelkezései alapján Fogyasztónak minősülő Megrendelő⃰ által megrendelt termék nem felel meg a terméknek a gyártó által történt forgalomba hozatalakor hatályos minőségi követelményeknek, vagy nem rendelkezik a gyártó által adott leírásban szereplő tulajdonságokkal, Megrendelő – termékszavatossági igénye alapján – kérheti a termék hibájának kijavítását, vagy amennyiben ez megfelelő határidőn belül, a Megrendelő érdekeinek sérelme nélkül nem lehetséges, a termék kicserélését.
Megrendelő a hiba felfedezése után késedelem nélkül köteles a hibát gyártó valamely elérhetőségén keresztül gyártóval közölni. A hiba felfedezésétől számított két hónapon belül közölt hibát gyártó késedelem nélkül közöltnek tekinti. A közlés késedelméből eredő kárért Megrendelő felelős.
A termékszavatossági jog gyakorlása tekintetében gyártónak minősül a termék előállítója és forgalmazója (Üzemeltető).
Üzemeltető a kijavítást, kicserélést a hiba bejelentésétől számított 15 napos határidőn belül végzi el. Amennyiben Üzemeltető a fenti határidőben kötelezettségének bármilyen okból eleget tenni nem tud, úgy arról még a határidő letelte előtt tájékoztatja Megrendelőt.
Üzemeltetőt a termékszavatosság az adott termék általa történő forgalomba hozatalától számított két évig terheli. E határidő eltelte jogvesztéssel jár.
Termékszavatossági igény érvényesítése esetén a termék hibáját Megrendelő köteles bizonyítani.
A gyártó mentesül a termékszavatossági kötelezettség alól, ha bizonyítja, hogy
a) a terméket nem üzleti tevékenysége vagy önálló foglalkozása körében gyártotta vagy forgalmazta; vagy
b) a termék forgalomba hozatalának időpontjában a hiba a tudomány és a technika állása szerint nem volt felismerhető; vagy
c) a termék hibáját jogszabály vagy kötelező hatósági előírás alkalmazása okozta.
Megrendelő ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és termékszavatossági igényt egyszerre, egymással párhuzamosan nem érvényesíthet. Termékszavatossági igényének eredményes érvényesítése esetén a kicserélt termékre, illetve kijavított részre vonatkozó kellékszavatossági igényét a gyártóval szemben érvényesítheti.
Szavatossági igény leértékelt áru esetén is érvényesíthető amennyiben Üzemeltető nem jelölte meg a leértékelés okát.
⃰A Ptk. 8:1.§ (1) bek. értelmében fogyasztónak minősül a szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körén kívül eljáró természetes személy.
Termékeink jellegére tekintettel azokra jótállást nem vállalunk.
8. ELÁLLÁS
A Ptk. rendelkezései alapján fogyasztónak minősülő Megrendelő⃰ a szerződéstől 14 napon belül, indokolás nélkül elállhat.
Az elállási határidő attól a naptól számított 14 nap elteltével jár le, amelyen Megrendelő vagy Megrendelő által megjelölt, a fuvarozótól eltérő harmadik személy a terméket átveszi. Több darabból álló termék szolgáltatásakor attól a naptól számított 14 nap elteltével jár le az elállási határidő, amelyen Megrendelő vagy a Megrendelő által megjelölt, a fuvarozótól eltérő harmadik személy az utolsó tételt vagy darabot átveszi.
Amennyiben Megrendelő élni kíván elállási jogával, elállási szándékát tartalmazó egyértelmű nyilatkozatát köteles eljuttatni (postán, telefaxon vagy elektronikus úton küldött levél útján) Üzemeltető alábbi elérhetőségeire:
Levelezési cím: 1116 Budapest, Kondorosi út 3.
Elektronikus elérhetőség: info@drschumacher.hu
Telefax: +36 (1) 278 08 38
Ebből a célból Megrendelő felhasználhatja az ÁSZF-ben megtalálható elállási nyilatkozat-mintát is.
Az elállási jog határidőben történt gyakorlásának minősül, ha Megrendelő a fent megjelölt határidő lejárta előtt elküldi elállási nyilatkozatát.
Amennyiben Megrendelő a szerződéstől eláll, haladéktalanul, de legkésőbb Megrendelő elállási nyilatkozatának kézhezvételétől számított 14 napon belül Üzemeltető visszatéríti a Megrendelő által teljesített valamennyi ellenszolgáltatást, ideértve a fuvarozási költséget is (kivéve azokat a többletköltségeket, amelyek amiatt merültek fel, mert Megrendelő az Üzemeltető által felkínált, legolcsóbb szokásos fuvarozási módtól eltérő fuvarozási módot választott.) A visszatérítés során Üzemeltető az eredeti ügylet során alkalmazott fizetési móddal egyező fizetési módot alkalmaz, kivéve, ha Megrendelő más fizetési mód igénybevételéhez kifejezetten a hozzájárulását adja; e visszatérítési mód alkalmazásából kifolyólag Megrendelőt semmilyen többletköltség nem terheli. A visszatérítést Üzemeltető mindaddig visszatarthatja, ameddig a terméke(ke)t vissza nem kapja, vagy Megrendelő nem igazolta, hogy azt visszaküldte: a kettő közül a korábbi időpontot kell figyelembe venni.
Megrendelő köteles Üzemeltető részére a termék(ek)et indokolatlan késedelem nélkül, de legkésőbb elállási nyilatkozatának közlésétől számított 14 napon belül visszaküldeni vagy átadni. A határidő betartottnak minősül, ha a 14 napos határidő letelte előtt Megrendelő a termék(ek)et elküldi. A termék(ek) visszaküldésének közvetlen költségét Megrendelő viseli.
Az elállási jog nem gyakorolható:
a) olyan nem előre gyártott termék esetében, amelyet a fogyasztó utasítása alapján vagy kifejezett kérésére állítottak elő, vagy olyan termék esetében, amelyet egyértelműen a fogyasztó személyére szabtak;
b) romlandó vagy minőségét rövid ideig megőrző termék tekintetében;
c) olyan zárt csomagolású termék tekintetében, amely egészségvédelmi vagy higiéniai okokból az átadást követő felbontása után nem küldhető vissza.
⃰A Ptk. 8:1.§ (1) bek. értelmében fogyasztónak minősül a szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körén kívül eljáró természetes személy.
Elállási nyilatkozat-minta:
Címzett: Dr. Schumacher – Sz&T Magyarország Kft.
Alulírott/ak kijelentem/kijelentjük, hogy gyakorlom/gyakoroljuk elállási jogomat/jogunkat az alábbi termék/ek adásvételére irányuló szerződés tekintetében:
Szerződéskötés időpontja /átvétel időpontja:
A fogyasztó(k) neve:
A fogyasztó(k) címe:
A fogyasztó(k) aláírása: (kizárólag papíron tett nyilatkozat esetén)
Kelt,
9. PANASZKEZELÉS
A fogyasztónak minősülő Megrendelő jogosult a fogyasztói jogvita bírósági eljáráson kívüli rendezése – így különösen egyezség létrehozásának megkísérlése, ennek eredménytelensége esetén pedig az ügyben döntés hozatala a fogyasztói jogok egyszerű, gyors, hatékony és költségkímélő érvényesítésének biztosítása – érdekében a békéltető testülethez fordulni.
Az eljárásra a Megrendelő lakóhelye vagy tartózkodási helye, ennek hiányában a fogyasztói jogvitával érintett vállalkozás vagy az annak képviseletére feljogosított szerv székhelye szerinti békéltető testület illetékes. Az eljárásra – a Megrendelő erre irányuló kérelme alapján – a fentiek szerint illetékes testület helyett a kérelemben megjelölt békéltető testület illetékes.
A vállalkozás székhelye szerint illetékes békéltető testület neve és székhelyének postai címe:
Budapesti Békéltető Testület (1016 Budapest, Krisztina krt. 99.)
Minden megrendelő és Üzemeltető közötti jogvita esetén felek törekszenek annak békésen, tárgyalásos úton történő rendezésére.
10. ADATKEZELÉSI NYILATKOZAT
A webáruház üzemeltetése során, azzal összefüggésben Üzemeltető a megrendelések leadásához, azok teljesítéséhez, valamint – annak igénylése esetén – a hírlevelek kiküldéséhez szükséges, a felhasználók által önkéntesen szolgáltatott, személyes adatokat kezeli.
A webáruház látogatója, felhasználója a szolgáltatás használatának megkezdésével elfogadja Üzemeltető adatkezelésre vonatkozó feltételeit, melyek folyamatosan elérhetők a webáruház oldalán, illetve az adatkezeléshez hozzájárul.
A webáruház szolgáltatásainak használata, valamint a felhasználás során történő adatszolgáltatás önkéntes.
A webáruházban, azzal összefüggésben adatkezelést kizárólag Üzemeltető végez. Az adatokat Üzemeltető bizalmasan kezeli. Üzemeltető megtesz minden olyan szervezési, technikai és biztonsági intézkedést, amellyel az adatok biztonsága garantálható.
Üzemeltető harmadik fél részére személyes adatokat nem ad ki, csak az érintett(ek) kifejezett, előzetes hozzájárulása alapján. Amennyiben Üzemeltetőt jogszabályi rendelkezés kötelezi a személyes adatok, vagy azok meghatározott körének kiadására, úgy ahhoz a webáruház látogatója, felhasználója a szolgáltatás megkezdésével hozzájárul.
Üzemeltető a rendelkezésére álló személyes adatokból – többek között marketing-, és értékesítést segítő célból – általános statisztikai módszerekkel, statisztikákat készíthet, melyek eredményeit korlátlan ideig megőrzi. Üzemeltető az általa készített statisztikák alapján rendelkezésére álló statisztikai adatokat harmadik személy részére kizárólag olyan formában adja át, hogy azokat az adatközlő személyére vonatkozó információktól előzetesen megfosztja.
A megrendelés elküldésével – házhoz szállítási szolgáltatás igénylése esetén – Megrendelő kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy a házhoz szállításhoz szükséges személyes adatait Üzemeltető a kiszállítást végző cég részére átadja.
A hírlevél kiküldésére történő önkéntes feliratkozás során megadott adatokat Üzemeltető bizalmasan kezeli. A hírlevél küldéséről történő leiratkozás lehetősége minden kiküldött hírlevélben biztosított, illetve bármikor kérhető Üzemeltető elérhetőségein keresztül.
Az adatközlő személy Üzemeltetőnél bármikor kérelmezheti
- tájékoztatás nyújtását adatai kezeléséről,
- személyes adatainak kijavítását, módosítását,
- személyes adatainak törlését vagy zárolását.
Adatközlő személy a kérelmét Üzemeltető elérhetőségein keresztül jutathatja el Üzemeltető részére, de minden esetben kérjük, hogy kérelmét írásbeli formában (is) szíveskedjen megküldeni vagy megerősíteni. Üzemeltető a kérelmek beérkezését követően haladéktalanul, de legkésőbb 30 napon belül megadja a kért tájékoztatást, illetve – amennyiben jogszabály lehetővé teszi – az abban foglaltaknak eleget tesz, és erről tájékoztatja a kérelmezőt.
A személyes adatok kezelésével kapcsolatban bekövetkezett jogsérelem-, vagy annak közvetlen veszélye esetén bárki bejelentéssel fordulhat a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz.
Személyes adataival, valamint azok kezelésével kapcsolatos jogainak megsértése esetén az érintett személy az adatkezelővel szemben bírósághoz fordulhat.
Jelen adatkezelési nyilatkozat kizárólag Üzemeltető által működtetett webáruházra, és annak látogatói, felhasználói által megadott személyes adatok kezelésére vonatkozik. A webáruház oldalairól esetlegesen elnavigáló linkek esetén Üzemeltető egyéb weboldalak adatkezelési gyakorlatáért felelősséget nem vállal.
Jelen ÁSZF nyomtatóbarát változatának letöltéséhez kattintson ide.